Paraklétosz
A paraklétosz (görögül παράκλητος, paraklétosz) az Újszövetség jánosi irataiban előforduló teológiai kifejezés. Alapjelentése: „mellé hívott”, vagyis segítségül hívott személy, szószóló, közbenjáró, védő vagy pártfogó. A magyar bibliafordítások többféleképpen adják vissza: „Vigasztaló”, „Pártfogó”, „Szószóló”, „Segítő” vagy „Védő”.[1][2]
A kifejezés az Újszövetségben öt alkalommal fordul elő. János evangéliumában Jézus búcsúbeszédeiben a tanítványoknak megígért Szentlélekre utal: ő az „igazság Lelke”, aki tanít, emlékeztet Jézus szavaira, tanúságot tesz róla, és elvezeti a tanítványokat az igazságra. János első levelében maga Jézus Krisztus kapja ezt a címet mint a hívők szószólója az Atyánál.[3]
Szóeredet és jelentés
[szerkesztés]A görög paraklétosz (παράκλητος) a para (παρά, „mellett”, „mellé”) és a kaleó (καλέω, „hívni”) szócsaládjával függ össze. Szó szerint olyan személyt jelöl, akit valaki maga mellé hív segítségül. A szó jelentésköre ezért egyszerre lehet jogi, közbenjárói, támogató és vigasztaló jellegű.[1]
A hellenisztikus korban a kifejezés egyik fontos árnyalata a jogi képviselet vagy szószólás volt. A paraklétosz (παράκλητος) lehetett olyan személy, aki más mellett áll, más ügyét képviseli, segítségére van, vagy közbenjár érte. János evangéliumában ezek a jelentésrétegek teológiai jelentést kapnak: a Paraklétosz tanít, emlékeztet, tanúságot tesz, meggyőz és vezet.
A szó nem tévesztendő össze a paidagógosz (παιδαγωγός) kifejezéssel, amely az ókori görög-római világban a gyermek mellé rendelt kísérőt vagy nevelőszolgát jelölte. A paraklétosz (παράκλητος) jelentésköre nem gyermekfelügyeleti, hanem segítségül hívott szószólói, közbenjárói és támogató szerepre utal.
Újszövetségi előfordulásai
[szerkesztés]A paraklétosz (παράκλητος) főnév az Újszövetségben kizárólag a jánosi iratokban fordul elő.[4]
| Bibliai hely | Megnevezés | Funkció |
|---|---|---|
| Jn 14,16–17 | „másik Paraklétosz”, „az igazság Lelke” | örökre a tanítványokkal marad, velük és bennük lesz |
| Jn 14,26 | „a Paraklétosz, a Szentlélek” | tanít és emlékeztet Jézus tanítására |
| Jn 15,26 | „az igazság Lelke” | tanúságot tesz Jézusról |
| Jn 16,7–15 | Jézus által elküldött Paraklétosz | meggyőzi a világot bűnről, igazságról és ítéletről; elvezet a teljes igazságra |
| 1Jn 2,1 | Jézus Krisztus | szószóló az Atyánál |
János evangéliumában
[szerkesztés]János evangéliumában a Paraklétosz Jézus búcsúbeszédeiben jelenik meg (Jn 14–16). Jézus azt ígéri tanítványainak, hogy eltávozása után az Atya „másik Paraklétoszt” ad nekik, aki velük marad mindörökké (Jn 14,16). A szöveg ezt a Paraklétoszt „az igazság Lelkének” nevezi (Jn 14,17), majd kifejezetten azonosítja a Szentlélekkel: „A Paraklétosz pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26).
A jánosi szöveg szerint a Paraklétosz nem önálló vallásalapítóként vagy új földi tanítóként jelenik meg. Feladata Jézus tanításának folytatása és tanúsítása: emlékezteti a tanítványokat Jézus szavaira, tanúságot tesz Krisztusról, meggyőzi a világot bűnről, igazságról és ítéletről, valamint elvezeti a tanítványokat a teljes igazságra (Jn 14,26; 15,26; 16,8–15).[5]
A „másik Paraklétosz” kifejezés arra utal, hogy Jézus maga is pártfogói és közbenjárói szerepben áll tanítványai mellett. Ezt erősíti János első levele, ahol Jézus Krisztus a bűnösök szószólója az Atyánál (1Jn 2,1). A Szentlélek mint Paraklétosz tehát a jánosi teológiában Krisztus művével összhangban, Krisztusra irányítva működik.[6]
Jézus mint Paraklétosz
[szerkesztés]János első levelében a paraklétosz (παράκλητος) nem a Szentlélekre, hanem Jézus Krisztusra vonatkozik: „ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az igaz” (1Jn 2,1). Itt a kifejezés közbenjárói és szószólói jelentése kerül előtérbe. Jézus mint Paraklétosz az Atyánál képviseli a bűnösöket, míg János evangéliumában a Szentlélek mint „másik Paraklétosz” a tanítványok között és bennük működik.
Ez a kettős használat fontos a keresztény értelmezés szempontjából. A Paraklétosz nem általános vallási cím, hanem a jánosi iratokban Krisztus és a Szentlélek egymással összefüggő üdvtörténeti szerepét jelöli: Krisztus az Atyánál közbenjáró, a Szentlélek pedig Krisztus tanúságát és jelenlétét közvetíti az Egyházban.
Keresztény teológiai értelmezés
[szerkesztés]A keresztény főáramlat, így a katolikus, ortodox és történeti protestáns teológia a János evangéliumában megígért Paraklétoszt a Szentlélekkel azonosítja. Ennek közvetlen alapja Jn 14,26, ahol a Paraklétoszt maga az evangélista „a Szentléleknek” nevezi. A jánosi Paraklétosz-tan ezért a keresztény pneumatológia egyik fontos bibliai alapja.
A klasszikus szentháromságtan szerint a Szentlélek nem puszta megszemélyesített erő vagy költői megszemélyesítés, hanem valóságos isteni személy. Ugyanakkor a keresztény teológia nem modern individualista vagy pszichológiai értelemben használja a „személy” fogalmát. A Szentháromságban a személy az egyetlen isteni természet sajátos, viszonyos birtoklási módját jelenti. A Paraklétosz személyes működésére utal, hogy tanít, emlékeztet, tanúságot tesz, vezet, hall, szól és megdicsőíti Krisztust (Jn 14,26; 15,26; 16,13–14).[7]
A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint a Szentlélek Krisztust nyilatkoztatja ki, az Egyházat élteti, és a hívőket bevezeti Krisztus igazságába. János Paraklétosz-szövegei ezért a katolikus tanításban a Szentlélek személyes és isteni működésének fontos tanúhelyei.[7]
Fordításai
[szerkesztés]A latin keresztény hagyományban a paraklétosz (παράκλητος) kifejezést gyakran Paraclitus, Advocatus vagy Consolator alakban adták vissza. Az Advocatus a jogi szószólói jelentést, a Consolator a vigasztalói jelentést hangsúlyozza.
A magyar bibliafordításokban többféle megoldás fordul elő. A régebbi és liturgikus nyelvben gyakori a „Vigasztaló”, modern fordításokban a „Pártfogó” vagy „Szószóló” is megjelenhet. A fordítási nehézség abból adódik, hogy a görög szó egyszerre hordoz jogi, közbenjárói, bátorító és vigasztaló jelentésárnyalatokat. Emiatt egyetlen magyar szó sem adja vissza teljesen a jánosi kifejezés jelentéskörét.[2]
| Nyelv | Fordítási alakok | Fő jelentésárnyalat |
|---|---|---|
| Latin | Paraclitus, Advocatus, Consolator | pártfogó, szószóló, vigasztaló |
| Magyar | Vigasztaló, Pártfogó, Szószóló, Segítő | vigasztalás, képviselet, segítség |
| Angol | Paraclete, Advocate, Comforter, Helper | szószóló, vigasztaló, segítő |
| Német | Tröster, Beistand, Fürsprecher | vigasztaló, támogató, szószóló |
Iszlám értelmezések
[szerkesztés]Mohamed azonosítása a Paraklétosszal
[szerkesztés]Egyes muszlim értelmezések a János evangéliumában megígért Paraklétoszt Mohameddel azonosítják. Ezt gyakran a Korán 61,6-tal hozzák összefüggésbe, ahol Jézus egy utána jövő küldöttről ad hírt, akinek neve Ahmad. Mivel az Ahmad és Mohamed nevek az arab ḥ-m-d gyökkel kapcsolatosak, egyes muszlim apologéták a jánosi Paraklétoszt e koráni kijelentés bibliai megfelelőjének tekintik.[8]
A keresztény főáramú értelmezés ezt nem fogadja el. János evangéliumának szövegösszefüggése szerint a Paraklétosz a tanítványokkal marad, bennük lesz, Jézus nevében küldetik, Jézus szavait juttatja eszükbe, és Jn 14,26-ban kifejezetten a Szentlélekkel azonosíttatik. A keresztény magyarázat ezért a jánosi Paraklétoszt nem későbbi emberi prófétaként, hanem a Szentlélekként értelmezi.[9]
A jánosi szöveg fő érvei e keresztény értelmezés mellett a következők: a Paraklétosz „az igazság Lelke” (Jn 14,17; 15,26; 16,13), „bennetek lesz” (Jn 14,17), „veletek marad mindörökké” (Jn 14,16), Jézus nevében küldetik (Jn 14,26), és Jézust dicsőíti meg (Jn 16,14). Ezek a jellemzők a keresztény exegézis szerint nem illenek egy több évszázaddal később fellépő emberi prófétára.
Ibn Isḥāq és az arámi közvetítés
[szerkesztés]A korai muszlim hagyományban a Paraklétosz Mohameddel való összekapcsolása még nem a görög periklutosz (περικλυτός) elméletéből indult ki. Ibn Isḥāq 8. századi életrajzi hagyományában fennmaradt Jn 15,23–16,11 egy arab változata, amely Jézus Paraklétoszról szóló beszédét Mohamed prófétai küldetésével hozza kapcsolatba.[10]
Sean W. Anthony elemzése szerint Ibn Isḥāq változatának megértéséhez nem a görög szöveg közvetlen olvasata, hanem egy keresztény palesztinai arámi evangéliumi hagyomány és a késő antik apokaliptikus-messiási környezet a kulcs. Az arámi és szír keresztény hagyományokban a Paraklétosz „vigasztaló” jelentésű megfelelői, például a menaḥḥemānā jellegű alakok, hangalakilag könnyebben váltak muszlim apologetikai összekapcsolások tárgyává. Ez azonban nem azonos azzal az állítással, hogy a görög János-evangélium eredeti szövegében más szó állt volna.[10]
A periklutosz-elmélet
[szerkesztés]A modern populáris iszlám apologetikában elterjedt egy másik érv is. Eszerint János evangéliumának eredeti görög szövegében nem paraklétosz (παράκλητος), hanem periklutosz (περικλυτός, „híres”, „nagy hírű”, „dicsőséges”) állt volna. E magyarázat szerint a periklutosz (περικλυτός) jelentése összekapcsolható az arab Ahmad vagy Mohamed név jelentésével, ezért a jánosi ígéret Mohamedra vonatkozna.[11]
A periklutosz-elméletnek nincs ismert görög kézirati alapja. A fennmaradt görög kéziratok és az Újszövetség kritikai kiadásai a jánosi helyeken a paraklétosz (παράκλητος) alakot közlik, és nem ismernek periklutosz (περικλυτός) olvasatot.[12][13]
A periklutosz-elmélet módszertani problémája az is, hogy a görög nem sémi abdzsad írásrendszerű nyelv. A görög kéziratok magánhangzókat is írnak, és a paraklétosz (παράκλητος), illetve a periklutosz (περικλυτός) két különböző szó, eltérő szerkezettel és jelentéssel. Ezért a két szó nem kezelhető úgy, mintha csupán mássalhangzó-vázak szabad átrendezéséről lenne szó. A sémi nyelvek gyökrendszerére vagy a magánhangzójelölés későbbi történetére épülő érvelés nem alkalmazható mechanikusan a görög újszövetségi szövegre.
Szövegösszefüggés és értelmezési szempontok
[szerkesztés]A János evangéliumában szereplő Paraklétosz-ígéretek közvetlen címzettjei Jézus tanítványai. A Paraklétosz feladata nem új, Jézustól független vallási üzenet közlése, hanem Jézus tanításának felidézése és Krisztus megdicsőítése. Jn 16,14 szerint: „Ő engem fog megdicsőíteni, mert az enyémből vesz, és azt jelenti ki nektek.”
A jánosi szöveg több olyan jegyet tartalmaz, amely a keresztény értelmezés szerint a Szentlélekre utal: a Paraklétosz „veletek marad mindörökké” (Jn 14,16), „bennetek lesz” (Jn 14,17), az Atya küldi Jézus nevében (Jn 14,26), és kifejezetten „a Szentléleknek” neveztetik (Jn 14,26). Ezek alapján a keresztény exegézis a Paraklétoszt nem emberi prófétával, hanem a Szentlélekkel azonosítja.[14]
Lásd még
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- 1 2 Bauer, Walter; Frederick William Danker; William F. Arndt; F. Wilbur Gingrich (2000). A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature. Chicago: University of Chicago Press. 766–767. o. ISBN 978-0-226-03933-6.
- 1 2 Világvallások A–Zs. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2009. paraklétosz. ISBN 978-963-05-8708-2.
- ↑ Brown, Raymond E. (1970). The Gospel According to John XIII–XXI. Garden City: Doubleday. 1135–1144. o. ISBN 978-0-385-03761-7.
- ↑ Brown, Raymond E. (1967). "The Paraclete in the Fourth Gospel". New Testament Studies. 13 (2): 113–132. doi:10.1017/S0028688500017132.
- ↑ Schnackenburg, Rudolf (1982). The Gospel According to St John. Vol. 3. London: Burns & Oates. 75–96. o. ISBN 978-0-86012-087-2.
- ↑ Carson, D. A. (1991). The Gospel According to John. Grand Rapids: Eerdmans. 498–539. o. ISBN 978-0-8028-3683-0.
- 1 2 "A Katolikus Egyház Katekizmusa, 683–747". Vatikán. Hozzáférés: 2026. május 25..
- ↑ Griffith, Sidney H. (2013). The Bible in Arabic: The Scriptures of the People of the Book in the Language of Islam. Princeton: Princeton University Press. 118–123. o. ISBN 978-0-691-15082-6.
- ↑ Keener, Craig S. (2003). The Gospel of John: A Commentary. Vol. 2. Peabody: Hendrickson. 965–1034. o. ISBN 978-1-56563-588-6.
{{cite book}}: Check|isbn=value: checksum (súgó) - 1 2 Anthony, Sean W. (2016). "Muḥammad, Menaḥem, and the Paraclete: New Light on Ibn Isḥāq's (d. 150/767) Arabic Version of John 15:23–16:11". Bulletin of the School of Oriental and African Studies. 79 (2): 255–278. doi:10.1017/S0041977X16000458.
- ↑ Guthrie, A.; E. F. F. Bishop (1951). "The Paraclete, Almunhamanna and Aḥmad". The Muslim World. 41 (4): 251–256. doi:10.1111/j.1478-1913.1951.tb02113.x.
- ↑ Barbara Aland; Kurt Aland; Johannes Karavidopoulos; Carlo M. Martini; Bruce M. Metzger, eds. (2012). Novum Testamentum Graece (28 ed.). Stuttgart: Deutsche Bibelgesellschaft. Jn 14,16; 14,26; 15,26; 16,7; 1Jn 2,1. ISBN 978-3-438-05140-0.
- ↑ Barbara Aland; Kurt Aland; Johannes Karavidopoulos; Carlo M. Martini; Bruce M. Metzger, eds. (2014). The Greek New Testament (5 ed.). Stuttgart: United Bible Societies. Jn 14,16; 14,26; 15,26; 16,7; 1Jn 2,1. ISBN 978-3-438-05159-2.
- ↑ Köstenberger, Andreas J. (2004). John. Grand Rapids: Baker Academic. 436–472. o. ISBN 978-0-8010-2644-7.
Irodalom
[szerkesztés]- Bauer, Walter; Frederick William Danker; William F. Arndt; F. Wilbur Gingrich (2000). A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature. Chicago: University of Chicago Press. ISBN 978-0-226-03933-6.
- Brown, Raymond E. (1970). The Gospel According to John XIII–XXI. Garden City: Doubleday. ISBN 978-0-385-03761-7.
- Brown, Raymond E. (1967). "The Paraclete in the Fourth Gospel". New Testament Studies. 13 (2): 113–132. doi:10.1017/S0028688500017132.
- Carson, D. A. (1991). The Gospel According to John. Grand Rapids: Eerdmans. ISBN 978-0-8028-3683-0.
- Griffith, Sidney H. (2013). The Bible in Arabic: The Scriptures of the People of the Book in the Language of Islam. Princeton: Princeton University Press. ISBN 978-0-691-15082-6.
- Guthrie, A.; E. F. F. Bishop (1951). "The Paraclete, Almunhamanna and Aḥmad". The Muslim World. 41 (4): 251–256. doi:10.1111/j.1478-1913.1951.tb02113.x.
- Keener, Craig S. (2003). The Gospel of John: A Commentary. Peabody: Hendrickson. ISBN 978-1-56563-588-6.
{{cite book}}: Check|isbn=value: checksum (súgó) - Köstenberger, Andreas J. (2004). John. Grand Rapids: Baker Academic. ISBN 978-0-8010-2644-7.
- Schnackenburg, Rudolf (1982). The Gospel According to St John. Vol. 3. London: Burns & Oates. ISBN 978-0-86012-087-2.
- Anthony, Sean W. (2016). "Muḥammad, Menaḥem, and the Paraclete: New Light on Ibn Isḥāq's (d. 150/767) Arabic Version of John 15:23–16:11". Bulletin of the School of Oriental and African Studies. 79 (2): 255–278. doi:10.1017/S0041977X16000458.
