Korán

Korán
Korai Korán-fóliók a birminghami Mingana-gyűjteményből; a pergamen szénizotópos vizsgálata 568–645 közötti intervallumot adott 95,4%-os valószínűséggel.
Eredeti cím	القرآن
Megírásának időpontja	7. század
Nyelv	arab
Témakör	vallási tanítások, közösségi normák, eszkatológia, prófétatörténetek
Műfaj	vallási szöveg, recitált prózai szöveg
Részei	114 szúra
Kiadás
Magyar kiadás	Korán (ford. Simon Róbert), Helikon Kiadó, Budapest, 1987, ISBN 963-207-790-3
Külső hivatkozás	Simon Róbert fordítása a MEK-en
A Wikimédia Commons tartalmaz Korán témájú médiaállományokat.

Egy nyitott Korán

A Korán (arab: القرآن, tudományos átírással: al-Qurʾān) az iszlám központi vallási szövege. A muszlim hagyomány szerint isteni eredetű szöveg, amelyet Mohamed a 7. század elején, több mint két évtized alatt közvetített követői számára. Történeti-kritikai szempontból arab nyelvű vallási szövegkorpusz, amely a korai iszlám mozgalom prédikációs, liturgikus, vitázó, elbeszélő, jogi és közösségformáló szövegeit őrzi.

A Korán 114 szúrából áll. A jelenlegi sorrend nem kronológiai: a rövid megnyitó szúra után általában a hosszabb szúrák következnek, a kötet vége felé pedig rövidebb szúrák állnak. A szöveg egyszerre írott és recitált hagyomány; hangzása, ritmusa és performatív előadása a vallási használatban és az irodalmi szerkezetben is meghatározó. A muszlim hagyomány és a modern kutatás egyaránt megkülönböztet mekkai és medinai szövegrétegeket, bár a besorolás nem minden részletben egységes.

A Korán nyelve, képi világa és érvelésmódja a késő antik Közel-Kelet vallási diskurzusaival is kapcsolatban áll. A modern kutatás ezért a szöveget az iszlám vallási hagyományán belül, továbbá a 6–7. századi Arab-félsziget, a zsidó és keresztény hagyományok, valamint a korai arab írásbeliség összefüggésében vizsgálja.

Elnevezés és nyelv

Az arab qurʾān szó alapjelentése a recitálásra, olvasásra vagy előadásra utal. A muszlim használatban a szó a Mohamedhez kapcsolt, isteni eredetűnek tekintett szövegkorpusz megnevezése lett. A magyarban a „Korán” alak terjedt el; régebbi szövegekben előfordul az „Alkorán” forma is, amely az arab al- határozott névelőnek az európai, különösen a latin és újlatin nyelvi közvetítésben rögzült alakjával magyarázható.

A Korán nyelve arab, de nem azonos minden részletében a későbbi klasszikus arab nyelv szabályozott formájával. A mai kutatás a koráni arabot a hidzsázi arab nyelvi környezet és a későbbi olvasati hagyományok összefüggésében vizsgálja. A szövegben több olyan vallási és kulturális kifejezés található, amely sémi — arámi, szír, héber — és görög-keresztény közvetítő hagyományokhoz kapcsolható; ez a késő antik Közel-Kelet kulturális sokszínűségének tükre.

A Korán liturgikus használatában az arab szövegnek különleges státusza van. A muszlim hagyományban a fordítások rendszerint nem magának a Koránnak, hanem a Korán jelentésének vagy értelmezésének számítanak. A rituális recitáció és az ima szöveghasználata ezért az arab eredetihez kötődik olyan közösségekben is, ahol a hívők többségének anyanyelve nem arab.

Szerkezet és tagolás

A Korán 114 szúrából áll. A szúrák különböző hosszúságú versszerű egységekre, ájákra tagolódnak. A versszámozás olvasati és számozási hagyományoktól függően eltérhet. A ma legelterjedtebb Ḥafṣ ʿan ʿĀṣim olvasathoz kapcsolódó kufai számozás 6236 áját tart számon; más olvasati és számozási hagyományok ettől eltérő számokat használnak. A baszmala kezelése — vagyis az, hogy egy-egy szúra elején önálló ájaként számítják-e — további eltéréseket okozhat.

A legtöbb szúra a baszmalával kezdődik: „Isten, a könyörületes és irgalmas nevében”. A 9. szúra kivétel, mert nem ezzel a formulával indul. A szúrák nevei többnyire a szöveg valamely jellegzetes szavára, motívumára vagy szereplőjére utalnak, de nem feltétlenül foglalják össze a szúra teljes tartalmát.

A szúrákból és ájákból álló beosztás mellett több praktikus tagolási rendszer is kialakult. A Koránt 30 nagyjából azonos terjedelmű részre, juzʾ-ra osztják; ez a felosztás különösen a Ramadán alatti recitációban használatos. Elterjedt a ḥizb szerinti további tagolás is. Ezek a beosztások nem a szöveg keletkezési sorrendjét vagy irodalmi szerkezetét tükrözik, hanem a recitációt, olvasást és memorizálást segítik.

A szúrák hagyományos felosztása mekkai és medinai szakaszokra Mohamed életének két fő korszakához kapcsolódik. A mekkainak tartott részekben gyakoriak az eszkatológiai figyelmeztetések, az egyistenhit hangsúlyozása, a teremtésre és az utolsó ítéletre utaló érvelés, valamint a korábbi próféták történetei. A medinainak tartott részekben nagyobb szerepet kapnak a közösségi normák, a rituális előírások, a jogi kérdések és a korai muszlim közösség konfliktusai. A besorolás nem minden szúra vagy szakasz esetében egységes.

Mekkai szakaszok jellemzői	Medinai szakaszok jellemzői
Rövidebb, erősen ritmikus egységek; eszkatológiai figyelmeztetések; teremtésre és feltámadásra építő érvelés; korábbi próféták példázatos említése.	Hosszabb, közösségszabályozó szakaszok; rituális, jogi és társadalmi normák; a korai muszlim közösség konfliktusai és intézményesülése.

A Korán szúrái

Az alábbi táblázat a szúrák hagyományos mekkai–medinai besorolásának egyik elterjedt változatát követi. A besorolás nem minden kiadásban és kutatási rendszerben azonos, és egyes szúrák összetett vagy vegyes eredetűként is értelmezhetők.

A mekkai szúrák	A medinai szúrák
1. Al-Fātiḥa – A megnyitó	2. Al-Baqara – A tehén
6. Al-Anʿām – A jószágok	3. Āl ʿImrān – Imrán nemzetsége
7. Al-Aʿrāf – A magaslatok	4. An-Nisāʾ – A nők
10. Yūnus – Jónás	5. Al-Māʾida – Az asztal
11. Hūd – Húd	8. Al-Anfāl – A zsákmány
12. Yūsuf – József	9. At-Tawba – A megbánás
14. Ibrāhīm – Ábrahám	13. Ar-Raʿd – A mennydörgés
15. Al-Ḥijr – Al-Hidzsr	22. Al-Ḥajj – A zarándoklat
16. An-Naḥl – A méhek	24. An-Nūr – A világosság
17. Al-Isrāʾ – Az éjszakai utazás	33. Al-Aḥzāb – A szövetségek
18. Al-Kahf – A barlang	47. Muḥammad – Mohamed
19. Maryam – Mária	48. Al-Fatḥ – A győzelem
20. Ṭā Hā – Táhá	49. Al-Ḥujurāt – A szobák
21. Al-Anbiyāʾ – A próféták	57. Al-Ḥadīd – A vas
23. Al-Muʾminūn – A hívők	58. Al-Mujādila – A vita
25. Al-Furqān – A megkülönböztetés	59. Al-Ḥashr – Az összegyűjtés
26. Ash-Shuʿarāʾ – A költők	60. Al-Mumtaḥana – A próbának alávetett nő
27. An-Naml – A hangyák	61. Aṣ-Ṣaff – A sorok
28. Al-Qaṣaṣ – A történet	62. Al-Jumuʿa – A péntek
29. Al-ʿAnkabūt – A pók	63. Al-Munāfiqūn – A képmutatók
30. Ar-Rūm – A bizánciak	64. At-Taghābun – A kölcsönös veszteség
31. Luqmān – Luqmán	65. Aṭ-Ṭalāq – A válás
32. As-Sajda – A leborulás	66. At-Taḥrīm – A tilalom
34. Sabaʾ – Szaba	76. Al-Insān – Az ember
35. Fāṭir – A teremtő	98. Al-Bayyina – A világos bizonyíték
36. Yā Sīn – Yá-Szín	99. Az-Zalzala – A földrengés
37. Aṣ-Ṣāffāt – A fölsorakozók	110. An-Naṣr – A segítség
38. Ṣād – Szád
39. Az-Zumar – A seregek
40. Ghāfir – A megbocsátó
41. Fuṣṣilat – Világosan kifejtettek
42. Ash-Shūrā – A tanácskozás
43. Az-Zukhruf – Az ékesség
44. Ad-Dukhān – A füst
45. Al-Jāthiya – A letérdeplő
46. Al-Aḥqāf – Al-Aḥqāf
50. Qāf – Qáf
51. Adh-Dhāriyāt – A szétszórók
52. Aṭ-Ṭūr – A hegy
53. An-Najm – A csillag
54. Al-Qamar – A Hold
55. Ar-Raḥmān – A könyörületes
56. Al-Wāqiʿa – A bekövetkező
67. Al-Mulk – Az országlás
68. Al-Qalam – Az írótoll
69. Al-Ḥāqqa – A valóra váló
70. Al-Maʿārij – A feljárók
71. Nūḥ – Noé
72. Al-Jinn – A dzsinnek
73. Al-Muzzammil – A beburkolózott
74. Al-Muddaththir – A köpenyébe burkolózó
75. Al-Qiyāma – A feltámadás
77. Al-Mursalāt – Az elküldöttek
78. An-Nabaʾ – A híradás
79. An-Nāziʿāt – A kiszakítók
80. ʿAbasa – Homlokát ráncolta
81. At-Takwīr – A felgöngyölítés
82. Al-Infiṭār – A széthasadás
83. Al-Muṭaffifīn – A hamisan mérők
84. Al-Inshiqāq – A szétszakadás
85. Al-Burūj – A tornyok
86. Aṭ-Ṭāriq – Az éjszakai látogató
87. Al-Aʿlā – A legmagasztosabb
88. Al-Ghāshiya – A mindent beborító
89. Al-Fajr – A hajnal
90. Al-Balad – A város
91. Ash-Shams – A Nap
92. Al-Layl – Az éjszaka
93. Aḍ-Ḍuḥā – A reggeli órák
94. Ash-Sharḥ – A kitárás
95. At-Tīn – A fügefa
96. Al-ʿAlaq – A vérrög
97. Al-Qadr – Az elrendelés
100. Al-ʿĀdiyāt – A száguldók
101. Al-Qāriʿa – A csapás
102. At-Takāthur – A gyarapodás
103. Al-ʿAṣr – Az idő
104. Al-Humaza – A rágalmazók
105. Al-Fīl – Az elefánt
106. Quraysh – A Quraysh
107. Al-Māʿūn – A segítségnyújtás
108. Al-Kawthar – A bőség
109. Al-Kāfirūn – A hitetlenek
111. Al-Masad – A pálmarost
112. Al-Ikhlāṣ – Az őszinte hit
113. Al-Falaq – A hajnalhasadás
114. An-Nās – Az emberek

Nyelv és irodalmi forma

A Korán nyelvezete erősen retorikus. Gyakoriak benne az ismétlések, esküformulák, párhuzamos szerkezetek, rímek, hangzásbeli összecsengések, rövid ritmikus egységek és refrénszerű visszatérések. A szöveg nem egységes műfajú: prédikációs, vitázó, elbeszélő, liturgikus, jogi és közösségszabályozó szakaszok váltakoznak benne.

A Korán jelentős része performatív, recitált szövegként működik. A hangzás, a ritmus, a sorvégi összecsengés és az ismétlés nem pusztán stilisztikai díszítés, hanem a hallgatóság megszólításának és a vallási érvelésnek is része. A modern kutatás ezért a Koránt nem csak írott könyvként, hanem recitációra és közösségi meghallgatásra szánt szövegként is vizsgálja.

Sajʿ és preiszlám arab retorika

A sajʿ rímes, ritmikus arab prózaforma, amely a preiszlám és kora iszlám arábiai szóbeli kultúrában is jelen volt. A hagyományos arab leírások különösen a jósok, szónokok és ünnepi beszédek nyelvéhez kapcsolják. A Korán több szakasza mutat olyan hangzásbeli és szerkezeti sajátosságokat — rövid egységek, rímelő végződések, párhuzamos szerkezetek —, amelyek a sajʿ kategóriájával összevethetők. A Korán azonban nem egyszerűen preiszlám prózai vagy költői műfaj folytatása: saját vallási, retorikai és liturgikus funkciói szerint alakítja át az ismert arab nyelvi formákat.

A muszlim hagyomány a Koránt általában elhatárolta a költészettől, részben azért, mert a Korán maga is vitázik azzal a váddal, hogy Mohamed költő volna. Irodalomtörténeti szempontból a kérdés nem a Korán „költészetként” való besorolása, hanem annak vizsgálata, hogyan használja a szöveg a korabeli arab hangzás-, ritmus- és retorikai eszközöket. A Korán utánozhatatlanságáról szóló muszlim doktrína, az iʿjāz al-Qurʾān, részben éppen a szöveg nyelvi és retorikai különlegességéhez kapcsolódik.

A szúrák szerkezeti koherenciája a Korán-kutatás egyik vitatott kérdése. Egyes kutatók a rövidebb és hosszabb szúrákban is összetett retorikai és kompozíciós szerkezeteket azonosítanak, például gyűrűs kompozíciókat vagy tematikus szimmetriákat. Más elemzések inkább a szövegrétegek, a szerkesztés és a recitációs egységek történeti alakulását hangsúlyozzák.

Tartalom és fő témák

A Korán fő témái közé tartozik az egyistenhit, a teremtés, az ember erkölcsi felelőssége, az utolsó ítélet, a jutalom és büntetés, a korábbi próféták történetei, valamint a közösségi élet szabályozása. A szöveg gyakran vitázó formában szólítja meg hallgatóságát: ellenfeleket idéz, kérdéseket tesz fel, esküformulákat használ, és ismételten visszatér ugyanazokhoz a teológiai és erkölcsi témákhoz.

A prófétatörténetek a Koránban nem folyamatos történeti elbeszélésként jelennek meg. Ábrahám, Mózes, Jézus, Noé, József, Mária és más alakok történetei rendszerint rövid, retorikailag célzott epizódokban szerepelnek. Ezek a szövegek gyakran feltételezik, hogy a hallgatóság ismer bizonyos bibliai vagy parabibliai motívumokat, de a Korán saját érvelési és teológiai céljainak megfelelően alakítja őket.

A jogi jellegű szakaszok a Korán egészéhez képest kisebb terjedelműek, de nagy hatásúak voltak a későbbi iszlám jogi gondolkodásra. A rituális tisztaság, ima, böjt, alamizsna, öröklés, házasság, válás, szerződéses viszonyok, büntetőjogi témák és közösségi konfliktusok egyes szabályai a későbbi iszlám jog és fiqh értelmezési hagyományában kaptak részletesebb kidolgozást.

A Korán szerepe az iszlámban

A Korán az iszlám vallási élet központi szövege. Szerepe nem korlátozódik a hitelvek megfogalmazására: jelen van az imában, a recitációban, a vallási oktatásban, az ünnepi és hétköznapi rituális gyakorlatokban, továbbá a jogi és etikai érvelésben. A teljes szöveg memorizálása, a ḥifẓ, számos muszlim közösségben kiemelt vallási-kulturális teljesítménynek számít.

A Korán magyarázatának hagyománya a tafsīr. A tafszírirodalom a szöveg nyelvi, jogi, teológiai, történeti és spirituális értelmezésével foglalkozik. Klasszikus kommentátorai közé tartozik al-Ṭabarī, al-Zamakhsharī és Ibn Kathīr. A Korán mellett a hadíszok és a szunna is fontos szerepet töltenek be az iszlám normatív hagyományában, különösen azoknál a kérdéseknél, ahol a Korán röviden vagy általános formában fogalmaz.

Az asbāb al-nuzūl, vagyis a „kinyilatkoztatás alkalmai” irodalma a koráni szakaszokat Mohamed életének és a korai közösség történetének egyes eseményeihez kapcsolja. A muszlim exegézisben e hagyomány fontos értelmezési eszköz lett, míg a modern kutatás a sīra- és hadíszhagyományhoz hasonlóan forráskritikai óvatossággal használja.

A klasszikus iszlám teológiában jelentős vita folyt a Korán teremtett vagy teremtetlen voltáról. A későbbi szunnita főáramban a Korán teremtetlenségének tana vált meghatározóvá, míg a muʿtazilita irányzat a Korán teremtettségét vallotta. A vita teológiai szerkezete nem azonos a keresztény Logosz-tan kérdéseivel, ezért a két diskurzus közvetlen összehasonlítása félrevezető lehet.

Történeti és vallástörténeti kontextus

A Korán a késő antik Közel-Kelet vallási és kulturális környezetében alakult ki. A 6–7. századi Arab-félsziget különböző régióiban politeista kultuszok, zsidó közösségek, keresztény csoportok és más monoteista vagy monoteizáló irányzatok voltak jelen. A Korán vitázó nyelve, bibliai és parabibliai utalásai, valamint a „könyv népével” folytatott párbeszédei e vallási sokszínűség összefüggésében értelmezhetők.

A Korán számos alakot és motívumot ismer a Biblia, a Héber Biblia, az Újszövetség, valamint a késő antik zsidó, keresztény és szír hagyományok világából. A modern kutatás ezt a kapcsolatot gyakran intertextualitásként írja le: a Korán nem egyszerűen átvesz korábbi történeteket, hanem saját teológiai és retorikai céljai szerint újraformálja őket.

A Szikladóm 691/692 körüli feliratai a korai iszlám nyilvános vallási önmeghatározásának fontos dokumentumai. A feliratok Jézust és Máriát is említik, és elutasítják Jézus isteni fiúságának, illetve a Szentháromságnak a keresztény értelmezését. A kutatás ezeket a feliratokat az Omajjád-kori vallási és politikai reprezentáció részeként vizsgálja.

Kialakulás és kanonizáció

A muszlim hagyomány szerint

A muszlim hagyomány szerint a Korán szövegét Mohamed a 610 körüli első közlésektől 632-ben bekövetkezett haláláig részletekben közvetítette. A hagyomány a közvetítést Gábrielhez kapcsolja. A beszámolók szerint a szöveg egyes részeit Mohamed társai memorizálták, illetve különféle anyagokra lejegyezték.

A klasszikus beszámolók szerint Mohamed halála után Abū Bakr idején első gyűjtés történt, majd ʿUthmān kalifa idején központilag standardizált mássalhangzóvázat, rasm-ot alakítottak ki és küldtek szét a főbb központokba. A hagyomány szerint a rivális vagy eltérő anyagokat ekkor visszaszorították vagy megsemmisítették. A történet részletei több hadísz- és történeti hagyományban maradtak fenn.

Történeti-kritikai megközelítés

A mai kutatás jelentős része a Korán korai, 7. századi kialakulásával számol, ugyanakkor a szöveg végleges rögzítésének, standardizálásának és olvasati hagyományainak folyamatát több lépcsőben vizsgálja. A kézirati és epigráfiai adatok nem támasztják alá a Korán több évszázaddal későbbi keletkezésének radikális modelljeit, de azt sem teszik szükségtelenné, hogy a hagyományos gyűjtési beszámolókat kritikai módszerekkel értékeljék.

A korai arab írásrendszer korlátozottan jelölte a rövid magánhangzókat és a hasonló alakú mássalhangzók megkülönböztetését. Emiatt a standardizált mássalhangzóváz mellett továbbra is szükség volt szóbeli olvasati hagyományokra. A vokalizációs és diakritikus jelek fokozatos fejlődése, valamint az olvasatok későbbi kanonizálása hozzájárult ahhoz, hogy a ma ismert recitációs formák rögzüljenek.

Időszak	Esemény vagy folyamat	Megjegyzés
610 körül – 632	A hagyomány szerint Mohamed részletekben közvetíti a koráni szöveget.	A kronológia a muszlim életrajzi és exegetikai hagyományhoz kötődik.
632 után	A hagyomány Abū Bakr idejéhez köti az első gyűjtést.	A beszámoló forráskritikai értelmezése vitatott.
650 körül	A hagyomány ʿUthmān kalifához köti a mássalhangzóváz központi standardizálását.	A standardizáció jellege — központi aktus vagy fokozatos folyamat — a kutatásban vitatott.
7. század második fele	Korai kéziratok, valamint a század végén a Szikladóm 691/692-es feliratai.	A feliratok a korai iszlám nyilvános vallási reprezentációjának dokumentumai.
10. század első fele	Ibn Mujāhid 934 körül a hét olvasat kanonizálásának egyik meghatározó alakja.	A folyamat tudósi és intézményi kontextusban zajlott.
1924	A kairói standard kiadás.	A Ḥafṣ ʿan ʿĀṣim olvasat modern nyomtatott elterjedésének fontos mérföldköve.

Kéziratok és szövegtörténet

Egy korai Korán-kéziratként számon tartott kézirat részlete

A Korán korai kéziratai a szöveg történetének legfontosabb materiális tanúi. A kéziratok vizsgálata kiterjed a pergamen vagy papír datálására, az írástípusra, a mássalhangzóvázra, a diakritikus jelekre, a vokalizációra, a szúrák sorrendjére és a variáns olvasatokra. A radiokarbon-vizsgálatok a pergamen alapanyagát datálják, nem közvetlenül a tinta felvitelének időpontját.

A birminghami Mingana-gyűjtemény két fóliója a Korán 18–20. szúráinak részleteit tartalmazza. A pergamen radiokarbon-vizsgálata 568–645 közötti intervallumot adott 95,4%-os valószínűséggel. A lelet a legkorábbi ismert Korán-tanúk közé tartozik, de nem teljes Korán, és önmagában nem bizonyítja a teljes szöveg végleges rögzítését ebben az időszakban.

A Ṣanʿāʾ 1 néven ismert palimpszeszt alsó szövegrétege eltéréseket mutat a későbbi standard szövegtípustól. Jelentősége abban áll, hogy a korai Korán-szöveg olyan tanúja, amely nem egyszerűen a későbbi standard ʿuthmāni szövegtípus másolata. Az eltérések többnyire szövegrendi, szóhasználati és kisebb szerkezeti jellegűek, értelmezésük pedig szakmai vita tárgya.

A tübingeni Ma VI 165 jelzetű Korán-töredék szintén a korai kézirati tanúk közé tartozik. A Codex Parisino-petropolitanus és más korai töredékek a 7–8. századi kézirati hagyomány sokféleségét mutatják. A kéziratokból és feliratokból kirajzolódó kép alapján a Korán szövegének magja korán rögzült, miközben a helyesírás, az olvasatok és a másolási gyakorlatok fokozatosan standardizálódtak.

Olvasati hagyományok

A Korán olvasati hagyományait a qirāʾāt fogalma jelöli. Ezek nem egyszerűen modern értelemben vett „fordítások” vagy „változatok”, hanem a mássalhangzóvázhoz kapcsolódó, szóbeli és írásos hagyományban továbbadott recitációs formák. A különbségek a magánhangzókra, mássalhangzó-pontozásra, nyelvtani alakokra, ritmusra és kisebb szövegrészletekre is kiterjedhetnek.

A középkori muszlim tudományosságban több olvasatot kanonizáltak. A hét olvasat kanonizálását Ibn Mujāhid 10. századi munkásságához szokták kötni; később tíz kanonikus olvasatról is beszéltek. A ma legelterjedtebb nyomtatott Korán a Ḥafṣ ʿan ʿĀṣim olvasaton alapul, de például Észak- és Nyugat-Afrika egyes térségeiben a Warsh ʿan Nāfiʿ olvasat is jelentős.

A kanonikus olvasatok közötti eltérések a legtöbb esetben nem érintik a szöveg alapvető vallási tartalmát, de filológiai, liturgikus és egyes jogi értelmezések szempontjából fontosak lehetnek.

Fordítások és magyar vonatkozások

A Korán fordítása a muszlim hagyományban sajátos státuszú. Mivel az arab szöveget tekintik rituálisan normatívnak, a fordításokat gyakran a jelentés magyarázataként vagy értelmezéseként kezelik. A Korán utánozhatatlanságáról szóló iʿjāz-tan is hozzájárult ahhoz a felfogáshoz, hogy a fordítások nem helyettesítik az arab eredetit. Ennek ellenére már korán készültek fordítások és részfordítások olyan területeken, ahol a muszlim közösségek anyanyelve nem arab volt.

Korai fordítási hagyományok kapcsolódnak az újperzsa nyelvhez. Európában az első teljes latin fordítást Robert of Ketton készítette 1143-ban keresztény polemikus környezetben. Később francia, angol és más európai nyelvű fordítások is megjelentek, amelyek részben tudományos, részben missziós, polemikus vagy irodalmi célokat szolgáltak.

Az arab nyomtatott Korán története a kora újkorban kezdődött Európában. A Paganini-féle velencei kiadást a 16. század első felének fontos arab nyomtatott Koránjaként tartják számon, de a muszlim világban a kéziratos másolás és a recitáció hagyománya hosszú ideig meghatározó maradt. A modern standard nyomtatott kiadások kialakulásában különösen fontos volt az 1924-es kairói kiadás, amely a Ḥafṣ ʿan ʿĀṣim olvasatot széles körben elterjesztette.

A Korán első teljes magyar fordítása 1831-ben jelent meg Kassán, európai közvetítő nyelvből készült fordításként. A 20. században több részfordítás és fordításkísérlet is született. A modern magyar Korán-fordítások közül kiemelkedő Simon Róbert tudományos igényű fordítása és kommentárja, amely 1987-ben jelent meg a Helikon Kiadónál, és arab eredetiből készült. Emellett készültek muszlim közösségi használatra szánt magyar értelmezések és fordítások is. A fordítások közötti különbségek nemcsak nyelvi stílusban, hanem exegetikai és teológiai előfeltevésekben is megmutatkozhatnak.

Kulturális hatás és recepció

A Korán hatása az iszlám civilizációban messze túlmutat a szűk értelemben vett vallási tanításon. A recitáció, a kalligráfia, a kéziratművészet, a jog, a teológia, az irodalom és az oktatás területén egyaránt meghatározó szerepet játszott. A Korán recitációja önálló hangzó művészeti formává vált, amelynek szabályait és stílusait külön tudományágak tárgyalják.

A Korán kéziratai és díszített másolatai az iszlám kalligráfia és könyvművészet kiemelkedő alkotásai közé tartoznak. A szöveg másolása, recitálása és tanulmányozása különböző korszakokban politikai reprezentációs szerepet is betöltött: uralkodók, intézmények és mecsetek gyakran nagyszabású Korán-másolatokkal vagy koráni feliratokkal jelezték vallási legitimációjukat.

A modern korban a Korán továbbra is központi szerepet tölt be a muszlim vallási életben, ugyanakkor tudományos kutatása a filológia, kézirattan, vallástörténet, irodalomtudomány és digitális bölcsészet módszereivel is folytatódik.

Kutatástörténet

A modern európai Korán-kutatás egyik klasszikus kiindulópontja Theodor Nöldeke Geschichte des Qorâns című munkája volt. Az 1860-as első kiadás, majd Friedrich Schwally, Gotthelf Bergsträsser és Otto Pretzl kibővített kiadásai a szúrák kronológiájának és a Korán filológiai vizsgálatának alapművei közé tartoznak. A 20. században Richard Bell, Régis Blachère, W. Montgomery Watt és más kutatók a szúrák kronológiáját, szerkezetét és Mohamed életével való kapcsolatát vizsgálták.

A 20. század második felében a revizionista kutatás, különösen John Wansbrough, Patricia Crone és Michael Cook munkái, radikálisabban kérdőjelezték meg a hagyományos muszlim eredetnarratívákat. Ezek a munkák fontos kutatástörténeti szerepet játszottak, mert nagyobb forráskritikai óvatosságra ösztönöztek. Több konkrét tézisük ugyanakkor vitatottá vagy meghaladottá vált a kézirattani és epigráfiai adatok bővülésével, különösen a korai Korán-kéziratok vizsgálatának előrehaladásával.

A 21. századi kutatásban fontos szerepet kapott a késő antik kontextus, a kéziratok, a koráni arab nyelv, a bibliai és parabibliai intertextusok, valamint a digitális korpuszok vizsgálata. Nicolai Sinai, Angelika Neuwirth, François Déroche, Marijn van Putten, Gabriel Said Reynolds, Michael Cook, Behnam Sadeghi, Mohsen Goudarzi, Ilkka Lindstedt, Julien Decharneux és más kutatók munkái a Koránt egyszerre kezelik vallási szövegként, irodalmi kompozícióként és történeti forrásként.

Egyes népszerűsítő vagy polemikus elméletek — például Christoph Luxenberg szír–arámi olvasatai — jelentős közfigyelmet kaptak, de a szakmai konszenzus módszertani okokból nem fogadja el őket meggyőzőnek. Ezek a hipotézisek a kutatástörténeti áttekintésben kapnak helyet; a kézirattani és filológiai kutatás mai fő irányai más módszertani alapokon dolgoznak.

Kapcsolódó szócikkek

• Iszlám
• Mohamed
• Hadísz
• Szunna
• Saría
• Ramadán
• Gábriel arkangyal
• Omajjádok
• Iszlám kalligráfia

Források

• Azaiez, Mehdi; Reynolds, Gabriel Said; Tesei, Tommaso; Zafer, Hamza M., szerk.: The Qur'an Seminar Commentary: A Collaborative Study of 50 Qur'anic Passages. Berlin: De Gruyter, 2016. Open Access: https://library.oapen.org/handle/20.500.12657/31611
• Burman, Thomas E.: Reading the Qur'an in Latin Christendom, 1140–1560. Philadelphia: University of Pennsylvania Press, 2007.
• Cook, Michael: The Koran: A Very Short Introduction. Oxford: Oxford University Press, 2000.
• Crone, Patricia; Cook, Michael: Hagarism: The Making of the Islamic World. Cambridge: Cambridge University Press, 1977.
• Cuypers, Michel: The Composition of the Qur'an: Rhetorical Analysis. London: Bloomsbury, 2015.
• Decharneux, Julien: Creation and Contemplation: The Cosmology of the Qur'ān and Its Late Antique Background. Berlin–Boston: De Gruyter, 2023.
• Déroche, François: Qur'ans of the Umayyads: A First Overview. Leiden: Brill, 2014. Open Access: https://library.oapen.org/handle/20.500.12657/53835
• Griffith, Sidney H.: The Bible in Arabic: The Scriptures of the People of the Book in the Language of Islam. Princeton: Princeton University Press, 2013.
• Hallaq, Wael B.: The Origins and Evolution of Islamic Law. Cambridge: Cambridge University Press, 2005.
• Jeffery, Arthur: The Foreign Vocabulary of the Qur'an. Baroda: Oriental Institute, 1938.
• Kermani, Navid: Gott ist schön: Das ästhetische Erleben des Koran. München: C. H. Beck, 1999.
• Leaman, Oliver, szerk.: The Qur'an: An Encyclopedia. London: Routledge, 2006.
• Lindstedt, Ilkka: Muḥammad and His Followers in Context: The Religious Map of Late Antique Arabia. Leiden: Brill, 2024. Open Access: https://library.oapen.org/handle/20.500.12657/94484
• Milwright, Marcus: The Dome of the Rock and Its Umayyad Mosaic Inscriptions. Edinburgh: Edinburgh University Press, 2016.
• Motzki, Harald: “The Collection of the Qurʾān: A Reconsideration of Western Views in Light of Recent Methodological Developments”. Der Islam, 78/1, 2001, 1–34.
• Nasser, Shady Hekmat: The Transmission of the Variant Readings of the Qur'an: The Problem of Tawātur and the Emergence of Shawādhdh. Leiden: Brill, 2013.
• Neuwirth, Angelika: The Qur'an and Late Antiquity: A Shared Heritage. Oxford: Oxford University Press, 2019.
• Nöldeke, Theodor; Schwally, Friedrich; Bergsträsser, Gotthelf; Pretzl, Otto: Geschichte des Qorâns. Leipzig: Dieterich, 1909–1938.
• Reynolds, Gabriel Said: The Qur'an and the Bible: Text and Commentary. New Haven: Yale University Press, 2018.
• Rippin, Andrew: “The Exegetical Genre Asbāb al-Nuzūl: A Bibliographical and Terminological Survey”. Bulletin of the School of Oriental and African Studies, 48/1, 1985, 1–15.
• Sadeghi, Behnam; Goudarzi, Mohsen: “Ṣanʿāʾ 1 and the Origins of the Qurʾān”. Der Islam, 87/1–2, 2012, 1–129.
• Sinai, Nicolai: The Qur'an: A Historical-Critical Introduction. Edinburgh: Edinburgh University Press, 2017.
• Simon Róbert: A Korán világa. Budapest: Helikon, 1987.
• Simon Róbert: Iszlám kulturális lexikon. Budapest: Corvina, 2009.
• Small, Keith E.: Textual Criticism and Qur'an Manuscripts. Lanham: Lexington Books, 2011.
• Stewart, Devin J.: “Sajʿ in the Qurʾān: Prosody and Structure”. Journal of Arabic Literature, 21/2, 1990, 101–139.
• van Ess, Josef: The Flowering of Muslim Theology. Cambridge, MA: Harvard University Press, 2006.
• van Putten, Marijn: Quranic Arabic: From its Hijazi Origins to its Classical Reading Traditions. Leiden: Brill, 2022. Open Access: https://library.oapen.org/handle/20.500.12657/53857
• Wansbrough, John: Quranic Studies: Sources and Methods of Scriptural Interpretation. Oxford University Press, 1977.
• Witztum, Joseph: The Syriac Milieu of the Qur'an: The Recasting of Biblical Narratives. Princeton University, PhD dissertation, 2011.

További információk

• Corpus Coranicum. corpuscoranicum.de. Berlin-Brandenburgische Akademie der Wissenschaften (Hozzáférés: 2026. május 25.)
• Quranic Arabic Corpus. corpus.quran.com. University of Leeds (Hozzáférés: 2026. május 25.)
• Tanzil Project – digitális Korán-szöveg. tanzil.net (Hozzáférés: 2026. május 25.)
• A Korán magyar nyelvű fordítása. mek.oszk.hu. Magyar Elektronikus Könyvtár (Hozzáférés: 2026. május 25.)
• A Korán magyar nyelvű fordítása, 1831-es kiadás. mek.oszk.hu. Magyar Elektronikus Könyvtár (Hozzáférés: 2026. május 25.)
• A kegyes Korán értelmezésének fordítása. 1–3. fejezet. mek.oszk.hu. Magyar Elektronikus Könyvtár (Hozzáférés: 2026. május 25.)