Ugrás a tartalomhoz

Josef Dietrich

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Josef „Sepp” Dietrich
BeceneveSepp, Ujac
Született1892. május 28.
Hawangen, Németország
Meghalt1966. április 21. (73 évesen)
Ludwigsburg, Németország
SírhelyLudwigsburg
Állampolgárságanémet
Szolgálati ideje1911–1919; 1928–1945
Rendfokozata
  • SS-Oberst-Gruppenführer
  • tábornok
Csatáielső világháború
Kitüntetései
  • Vaskereszt lovagkeresztje arany tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal
  • Knight Grand Cross of the Military Order of Savoy
  • NSDAP arany párt jelvénye
  • Pour le Mérite
  • Blood Order
  • Knight Grand Cross of the Order of Saints Maurice and Lazarus
  • Knight grand cross of the order of the crown of Italy
Halál okaszívinfarktus
Josef „Sepp” Dietrich aláírása
Josef „Sepp” Dietrich aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Josef „Sepp” Dietrich témájú médiaállományokat.

Josef „Sepp” Dietrich (Hawangen, 1892. május 28. – Ludwigsburg, 1966. április 21.) német katonatiszt, a Waffen-SS tábornoka, 1944 augusztusától SS-Oberstgruppenführer, Hitler közeli munkatársa. Egyike annak a 27 főnek, aki megkapta a Vaskereszt lovagkeresztje tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal kitüntetést. Nem volt kiemelkedő képességű hadvezér, de katonái körében népszerű volt. Részt vett a lengyel, francia, a balkáni és a keleti hadjáratban is. A Führer leghűségesebb gladiátorának nevezték.

Korai évek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bajorországi Memmingen közelében fekvő Hawangen kisvárosban született 1892-ben. Apja Palagius Dietrich, anyja Kreszentia Dietrich. Kezdetben hentesként és szállodai inasként dolgozott. 1911-ben belépett a Bajor Hadseregbe, ahol azonban csak rövid ideig szolgált. Az I. világháború kitörésekor önkéntesként csatlakozott a német hadsereghez.[1] Először a tüzérségnél, majd később az első német harckocsizó alakulatnál szolgált. A háború után a jobboldali szabadcsapatok (Freikorps) tagjaként harcolt a Bajor Tanácsköztársaság ellen.[2]

Két háború közötti időszak

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Hitler Dietrichel Berlinben az 1936-os nyári olimpiai játékok alatt

Az ezt követő években számos állást töltött be, volt pincér, rendőr, vámtisztviselő, benzinkutas, mezőgazdasági munkás.[1][3] Csatlakozott a Freikorpshoz, és a sziléziai felkelések idején a lengyel felkelők ellen harcolt. Müncheni sörpuccsban való feltételezett részvétele miatt elvesztette rendőri állását. A nácizmussal főnöke Christian Weber, későbbi SS tábornok ismertette meg, mikor benzinkutasként dolgozott.[4] 1928-ban csatlakozott a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz, amellyel azonban már 1925-től kapcsolatot tartott. Párttagként hamarosan az SS-nek is tagja lett.[5] Hitler személyes testőrségének a parancsnokává nevezte ki.[1] Ez a szervezet később az SS Adolf Hitler Testőrezred (Leibstandarte SS-Adolf Hitler) nevet vette fel. Hitlert számos útján kísérte, akitől a „Chauffeureska” becenevet kapta. Hitlert először akkor hallotta beszélni, amikor kiengedték a börtönből. Valósággal lenyűgözte a beszéde. 1930-ban a Birodalmi Gyűlés (Reichstag) képviselőjévé választották Alsó-Bajorországból. A náci rezsim bukásáig a Reichstag képviselője is maradt, több különböző választókerületet képviselve. 1931-ben SS-Gruppenführerré (A Waffen-SS rendfokozatai|altábornagy) léptették elő.[1] Dietrich Hitler testőrségének a parancsnokaként számos alkalommal figyelmen kívül hagyta Heinrich Himmler kéréseit.[6] 1934-ben aktív szerepet játszott a hosszú kések éjszakáján, melynek során leszámoltak az SA-val. 1934. június 30-án délután 5 órakor, Hitler parancsot adott Dietrichnek, hogy hozzon létre egy kivégzőosztagot és menjenek a Stadelheim börtönbe, ahol az SA egyes vezetőit tartották fogva.[7] A börtön udvarán Dietrich lövészosztaga hat SA tisztet kivégzett, köztük Edmund Heinestet is. Ezután Hitler arra utasította, hogy menjen az Igazságügyi Minisztériumba és végezzen az ottani SA vezetőkkel. Érdemei elismeréseként SS-Obergruppenführerré (fegyvernemi tábornok) léptették elő. 1938-ban Hitler az I. SS. Páncélos Hadtest parancsnokává nevezte ki.[8][9]

II. világháború

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Dietrich az ardenneki csata során, 1945. januárjában

A II. világháború kitörését követően a testőrezred élén részt vett a lengyelországi hadjáraton, Párizs és Dunkerque elleni hadműveletekben.[10] Dunkerque-nél Dietrich dacolva Hitler parancsával, megparancsolta a III. zászlóaljának, hogy a magaslaton lévő brit tüzérségi megfigyelőket kergessék el. Ahelyett, hogy megbüntette volna Hitler a parancs megtagadásért, helyette a Vaskereszt lovagkeresztjével tüntette ki.[11] Dietrich egységei voltak a felelősök 81 angol és francia katona lemészárolásában, ami a Wormhoudt-mészárlás néven vált ismertté.[12] Részt vett a görögországi és jugoszláviai harcokban. Dietrich ellenezte a Szovjetunió invázióját és hangoztatta, hogy a szovjeteket nem lehet legyőzni, ezáltal népszerűtlenné vált a tiszttársai körében.[13] 1943-ban a keleti front szolgálata után Hitler Olaszországba küldte, hogy kiszabadítsa Benito Mussolini szeretőjét Clara Petaccit és biztonságba Észak-Olaszországba juttassa.[1]

1943-ban a Szovjetunió Dietrichet távollétében halálra ítélte emberei által Harkivban elkövetett háborús bűnök miatt.

1944-ben az I. SS. Páncélos Hadtest élén Normandiában harcolt. Az ott elért sikerei hatására Hitler 1944. augusztus 1-jén SS-Oberstgruppenführerré (vezérezredes) léptette elő, majd kinevezte a 6. SS Páncélos Hadsereg parancsnokává, ő vezette a páncélos hadsereget az ardenneki csatában.[1] 1944. december 17-én a parancsnoksága alatt álló SS-egységek Malmedynél meggyilkoltak máig nem tisztázott számú amerikai hadifoglyot.[1] Az ardenneki német támadás kudarca után Hitler Dietrich páncélos hadseregét Magyarországra irányította, ahol 1945 márciusában a Balaton térségében próbálta megállítani a szovjet előrenyomulást. A Frühlingserwachen hadművelettel próbálta biztosítani az utolsó rendelkezésére álló olajkészleteket.[14] A német ellentámadás kudarca után Hitler dührohamot kapott, és megparancsolta, hogy a katonák távolítsák el egységük mandzsettajelzését. Ez Dietrichet felháborította és nem hajtotta végre a parancsot. Ezt követően Dietrich és Hitler kapcsolata megromlott. A balatoni ellentámadás kudarca után Ausztriába vonult vissza a 6. SS Páncélos Hadsereg maradékaival és részt vett Bécs védelmében.[15] A szovjet Vörös Hadsereg erői visszavonulásra kényszerítette Bécsből Dietrich csapatait.[16] 1945. május 9-én Sankt Pöltentől nyugatra, Kremsnél adta meg magát az amerikai csapatoknak.

A háború utáni időszak

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Dietrich bűnügyi fotója a landsbergi börtönből

Dietrichet háborús bűnösként az Egyesült Államok Dachauban működő haditörvényszéke 1946. május 16. és július 16. között megtartott tárgyalásán a Malmedyi mészárlás miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Tiszttársai vallomásai alapján azonban a büntetést 25 évre mérsékelték. Börtönbüntetését Bajorországban, a Lech menti Landsbergben töltötte.[17] 10 év múltán, 1955. október 22-én szabadlábra helyezték.[3] 1956 augusztusában azonban ismét letartóztatták. Egy müncheni bíróság a hosszú kések éjszakáján játszott szerepe miatt 18 hónapos börtönbüntetésre ítélte.[3] Lendsbergben tartották fogva. 1959. február 6-án szívelégtelenség és keringési problémák miatt szabadon engedték. Szabadulása után Ludwigsburgban élt.[18]

1966-ban, 73 éves korában szívinfarktusban hunyt el Ludwigsburgban. Temetésén hatezer Waffen-SS veterán jelent meg.[19]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Charles Messenger: Hitler gladiátora. Sepp Dietrich vezérezredes, Panzergeneral-Oberst der Waffen-SS, élettörténete; ford. André Viktória, Hajja Attila; Hajja, Debrecen, 1997
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Josef_Dietrich&oldid=28671400”